Talán érzékeny vagyok, de egyszer láttam egy pelenkázást, ami megríkatott. Tulajdonképpen még most is sírva fakadok, ha rágondolok. A dr. Pikler Emmi gyermekorvos által alapított, budapesti, köztiszteletben álló Pikler Intézetről készült filmben volt ez a jelenet. A kamera egy újonnan érkezett 3 hetes babára fókuszál, akit pelenkacserével üdvözölnek. A gondozó lágy hangját halljuk, és látjuk a gyengéd érintését. A felirat szerint: „Most fel fogom emelni a lábad. Most beteszem alád a pelenkát.” Minden elmagyarázott cselekvés után megáll néhány pillanatra, így adva időt a babának, hogy az reagáljon, és számítson arra, ami történni fog. Pár perc múlva, miután a gyengéd feladatot befejezte, a gondozó halkan azt súgja a pici, bizalommal teli embernek: „Szerintem jó lesz neked itt.”
A pelenkacserék az intimitásról szólnak. És ahhoz, hogy egy bonyolult, rettegett elvégzendő feladatból egy mindkettőnk számára örömteli élményt varázsoljunk, csak annyit kell tennünk, hogy megváltoztatjuk a nézőpontunkat, hogy értékeljük a pillanatot mint a kettőnk közti kapcsolat szorosabbá fűzésének lehetőségét. Ha eszünkbe jut, hogy le kell lassítanunk, hogy bevonjuk a kicsit, ahelyett, hogy eltereljük a figyelmét, ha a segítségét kérjük, ha gyengéd, „kérő kezeket” használunk a siető, hatékonyak helyett, mind segítségünkre lesz abban, hogy egy hétköznapi feladatból olyan időtöltés legyen, mely mindkettőnknek ad valamit.
Nem lesz mindig könnyű. A totyogók próbára tesznek. És így is kell, hogy legyen! A totyogó megbukott, ha túl könnyűvé teszi az életünket. Következzen néhány ötlet, hogyan hozzuk ki a legtöbbet a pelenkacserékből:
Tiszteletteljes kezdéssel adjuk meg az alaphangot. Meg vagyok döbbenve, amikor a szülők figyelmeztetés nélkül megzavarják az elmélyült gyereket csak azért, hogy lehúzzák a nadrágjukat, vagy pedig azt mondják: „Fujjj, büdös! Valakinek tele a pelusa!” Csak annyit kérdezek: „Te mit szólnál, ha veled is így bánnánk? Ha társaságban szellentenél, mi legyezgetnénk a kezünkkel, befognánk az orrunkat, és fogdosnánk a nadrágodat?”
A gyerekek nem szeretik, ha játék közben megzavarják őket, és a legtöbb pelenkacsere várhat a gyermek tevékenységében bekövetkező pillanatnyi szünetig. Várj eddig, és tapintatosan kérd meg: „Kérlek, engedd meg, hogy megnézzem a pelenkádat.” Majd, „Kicseréljük a pelusodat.” Ha már jár, akár azt is megkérdezheted: „Szeretnél te magad elmenni a pelenkázóig, vagy vigyelek én?” Ha ellenáll, adhatsz neki egy kis időt: „Látom, hogy játszol. Öt perc múlva peluscsere.” A kisgyerekek vágynak a függetlenségre, és hajlandóbbak együttműködni, ha tiszteletben tartjuk az igényüket, hogy néhány döntést ők hozhassanak meg.
Osztatlan figyelem. Becsüld meg ezt az együtt töltött időt, és a kisbabád is így fog tenni. Engedd el a pillanatnyilag a fejedben járó gondokat, és ebben a néhány percben koncentrálj a gyermekedre. Lassíts. Még a legkisebbek is megérzik a sürgetésünket, a máshol járó figyelmüket, ettől inkább lesznek feszültek és ellenállók, mint együttműködők. Lassú, gyengéd érintésünk bizalmat szül.
Ha a gyermek zaklatottnak tűnik, vegyük tudomásul, és várjunk. „Te is hallod a hangos szirénázást? Én is. Most úgy tűnik, elhallgatott. Készen állsz, hogy levegyem a pizsamádat?” Vagy, „Sírsz. Túl gyorsan raktalak le? Szeretnéd, hogy még egy kicsit a kezemben tartsalak, mielőtt elkezdjük?”
Kérd gyermeked segítségét. Emlékeztesd magad, hogy az egész emberre figyelj, ne csak az alfelére. Ne csinálj semmit, amit előzőleg nem mondtál el neki. Ezzel nem csak megtiszteled őt azzal, hogy elmondod neki, mi fog történni, de arra ösztönzöd, hogy minden érzékével szívja magába a nyelvet (hideg törlőkendő, a patentok hangja).
Tetszeni fog neked, ahogy reagál. Hamarosan meglátod, hogy át tudja dugni a kezét a ruha ujján, összehúzza a hasizmait, hogy segítsen neked megemelni a popsiját, meg tudja fogni a pelenkát és a popsikrémet. Amikor kész vagyunk, és megkérdezzük, hogy „Készen állsz rá, hogy felvegyelek?”, a babánk megtanulja, hogy válaszul kinyújtsa a karjait. Meglepő módon erre a kérdésre még a legkisebbek is felkészítik izmaikat a pozícióváltásra.
Legyél rugalmas, és nyitott az új lehetőségekre. Amikor a kicsik mozgékonyak lesznek, legjobb tudásunk szerint kell velük felvenni a tempót. A baba lehet, hogy hasra akar fordulni, hogy négykézlábra állni. A totyogó lehet, hogy állni akar, és a padlón kell kicserélni a pelenkáját. Továbbra is kérd a segítségét, de köss kompromisszumot, és ha működhet, akkor engedd meg, hogy úgy csináljátok, ahogy ő akarja.
Találj ki új módokat, ahogyan még jobban be tudod őt vonni. Biztasd, hogy törölje meg/krémezze be magát, vegye le, vagy épp tegye fel a pelenkát. Minden gyermek, legyen az bármilyen korú azt szeretné, ha rábíznánk dolgokat, amikor csak lehetséges. Ha nyitott vagy erre, meg fogsz lepődni, mennyi mindent tud a babád.
Emlékezz, a cél a szoros kapcsolat. Minden pelenkacsere sima ügy? Dehogyis! A gyerekek gyakran próbára tesznek minket. Néha bal lábbal kelünk fel, vagy a baba túl fáradt (vagy mi), és az egész egy káosz. Ilyenkor nemhogy a „szoros kapcsolat” nem jut eszünkbe – abban a pillanatban talán még nem is kedveljük a gyereket. Ezek a zökkenők normálisak. De a legjobb, ha ebből is a legjobbat próbáljuk kihozni, és azt mondjuk a gyermekünknek: „Huh, ez most kemény volt, mi?”
Ahogy Ruth Anne Hammond magyarázza remek könyvében (Respecting Babies: A New Look At Magda Gerber’s RIE Approach – kb. „Tiszteljük a babákat: Magda Gerber RIE-filozófiájának más megközelítése”): „Ha a szülő általában lassú, gyengéd, odafigyelő, a néha előforduló botlásokat a gyerek könnyebben kezeli, és még segítségére is lesz abban, hogy megértse, a szülője is ember.”
A pelenkázás nem csak a munka elvégzéséről, vagy a tiszta babáról szól. Kezeinken keresztül ismerkedik a baba a világgal. Ha azok lassan, gyengéden mozognak, ha „megkérik” a babát az együttműködésre, ahelyett, hogy követeljék azt, jutalmunk egy olyan kapcsolat, amely bizalmon, tiszteleten, és az egymásnak való fontosságunk elismerésén alapszik.
„A gyerekek az édesanyjuk ünnepélyesen lassan mozgó karjaiban a legelégedettebbek és legboldogabbak.” – Dr. Pikler Emmi”
A cikk fordítás.
Eredeti: http://www.janetlansbury.com/2010/05/how-to-love-a-diaper-change/
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: